Szülőhazájában, Németországban Zwergschnauzernek nevezik. Maga a schnauzer név a német Schnauze (orr, pofa) szóból ered, de jelentése több ennél: a Schnauzbart szóösszetétel szakállt jelent, és olyan emberre is használják, aki feltűnő szakállt visel. Az pedig köztudott, hogy a schnauzerek híresek tekintélyes szakállukról.
A közép- és a törpeschnauzer valaha kitűnő patkányfogó kutya volt. Ez lehet az oka annak, hogy a német Pimcser Klub, később Pinscher-Schnauzer Klub a két kisebb termetű fajta tenyésztését támogatta. A pinscher szó a terrier német megfelelője. És éppen kitűnő patkányfogó tehetsége miatt adták ennek a fajtának.
A törpeschnauzer, amely 1900 körül tűnt fel, nem egyszerűen a középschnauzer lekicsinyített változata; a középschnauzer és a majompincs keresztezésével jött létre. Lehetséges, hogy kialakulásában más fajták is szerepet játszottak, hiszen a tenyésztők olyan miniatűr kutyát akartak, amely pontosan úgy néz ki, mint a nagyok.
Az 1920-as évek elejére a törpeschnauzer már tökéletesen kialakult, önálló fajta volt. Nagy-Britanniában a munkakutyák csoportjába sorolják.
A schnauzercsalád középtermetű tagja. Valószínűleg a legrégibb schnauzerfajta, de pontos eredetét homály fedi. Egyesek szerint a középkori hódkutya és valamilyen más, durva szőrű, patkányfogásra használt fajta kereszteződéséből származik, míg úgy tartják, a már nem létező schafel pudel és a drótszőrű németpimcser leszármazottja.
Megint csak mások határozottan állítják, hogy a középschnauzer soha nem tartozott a terrierek közé, ősei kizárólag juhászkutyák voltak. Hivatkoznak a flandriai juhászkutyára, az óriás schnauzerre és más pásztorkutyákra való hasonlatosságára.
Nagyon valószínű, hogy Württemberg és Bajorország környékéről, Németország nagy szarvasmarha- és juhtenyésztő vidékéről származik. Korai beszámolók szerint hasznos pásztorkutya és különösen tehetséges patkányölő volt. Az 1879-es hannoveri nemzetközi kutyakiállításon mutatták be először. A győztes neve Schnauzer volt. A következő évben a német tenyésztők megalkották a kutya fajtaszabványát, és az 1890-es kiállításra már 93 schnauzert neveztek be.
A Kölnben, 1895-ben megalakult Pinscher Klub vállalt védnökséget a fajta felett, amíg 1907-ben Mönchenben meg nem alapították a Bajor Schnauzer Klubot. 1918-ban a két egyesület Pinscher-Schnauzer Klub néven egyesült.
A középschnauzer az első világháború után kezdett népszerű lenni Németország határain kívül. Amerikában, 1925-ben hozták létre a Schnauzer Klubot, de miután nagy számban vittek be az országba törpeschnaztereket, 1933-ban az egyesület nevét Középschnauzer Klubra változtatták, és egy törpe schnauzer klubot is alapítottak. A középschauzert a munkakutyák kategóriájába sorolták, míg a törpeschnauzer a terrierek csoportjában maradt. Kanadában, 1925-ben törzskönyvezték az első középschnauzert.
Az óriás schnauzer csak valamivel később, 1909-ben tűnt fel a müncheni kiállításon, és akkora sikert aratott, hogy még abban az évben megalakult a Müncheni Schnauzer Klub. Itt érdemes megjegyezni, hogy az óriásokat melyeket a schnauzer család legfiatalabbjának tartanak feltételezések szerint flandriai bouvier és fekete színű német dog bekeresztezésével alakították ki. Állítólag egyes kennelekben óriás uszkárokat is felhasználtak a fajta méretének növeléséhez.Dr. E. Harms, aki fokozott figyelemmel kísérte az óriás schnauzer kialakulását, a fajta születését 1910-re tette. A szálkás szőrű pinschert 1917-ben nevezték át hivatalosan is schnauzerré, mely név vélhetően a német Schnauz, azaz bajusz szóból ered. A fajta igen népszerűvé vált, és az első világháborúba küldönc- és mentőfeladatokat ellátó hadikutyaként masírozott. A háborút követően a schnauzerek száma jelentősen visszaesett, de ahogy az már lenni szokott, egy lelkes csapat megmentésükre indult. Nagy szerencséjükre a bajor hegyvidék falvaiban igen jelentős és homogén állományra leltek, így az óriás schnauzer megmenekült a kihalástól. Jó német szokás szerint aztán a fajtát 1926-ban hivatalosan szolgálati fajtának minősítették, és ettől kezdve szigorúan megtiltották a közép- és óriás schnauzerek keresztezését, majd 1950-től kezdve a fajta minden addigi népszerűségét felülmúlva meghódította a világot.
Szálkás szőrű, erős, inas, inkább zömök mint karcsú, négyzetes testalkatú, a marmagasság kb. a törzshosszal azonos. Az ideális külsejű kanok némileg rövidebbnek látszanak, mint a szukák.
Jellegzetes természeti tulajdonsága, lendületes vérmérséklete, figyelemre méltó nyugalommal párosulva. Jóindulatú jelleme megmutatkozik játékosságában és a gyermekekhez való szeretetreméltóságában. Gazdájához különösen ragaszkodik és kedves, minden idegennel szemben gyanakvó, megvesztegethetetlenül éber, mégsem örökké ugató.
Igen fejlett érzékszervek, okosság, nagy tanulékonyság, soha meg nem ingó hűség, állandó figyelem, bátorság és kitartás, ellenállóképesség a betegségekkel és az időjárással szemben azok a kiemelkedő tulajdonságok, amelyek a schnauzert az egyáltalán lehetséges legjobb őrző és kisérő kutyává teszik.
Erős és megnyúlt a fültől a szemig, majd innét az orrhegyig fokozatosan keskenyedő. A fejhossz aránya a háthosszhoz 1:2. A megnyúlt fejre nagy hangsúlyt kell helyezni. Fejezze ki a nemi jelleget, és legyen arányos a kutya erejével. A stop a szemöldök következtében jól kifejezett, és az egyenes orrhát párhuzamos a ránctalan, lapos homlok meghosszabbított vonalával. A rágóizomzat erősen fejlett, de túl erős pofaképződés ne zavarja a fej (szakállal) négyszögletes formáját. Az arc orri rész mérsékelten eltompuló ékben végződik. Az orrtükör telt és fekete. Az ajkak feszesek, színük minden változatnál fekete. Erős fang. |
Erős, szabályos, egészséges, tiszta fehér, ollósharapású.
Magasan tűzött, egyformán vágott. A vágatlan fülek előreirámyulóak, felénél törnek.
Sötét, ovális és előreirányuló. Az alsó szemhéj jó feszes, a kötőhártya nem látható.
A nemesen ívelő nyak szélesen tűzött, a kutya erejéhez mért, ne legyen túl rövid, vagy túl vastag. Az erős tarkó szépen ívelt. A nyakbőr feszes és sima (száraz nyak).
A mellkas mérsékelten széles, lapos oldalú, ovális keresztmetszetű. A bordák megfelelő hajlata mellett mélyen a könyökvonal alá ér. A szegycsont kezdete előbbre áll a vállízületnél, és így alakítja ki a kívánt szügyet. A mellkas alsó vonala hátrafelé könnyedén emelkedik. A has mérsékelten felhúzott. Az utolsó bordaív és a csípő közti távolság lehetőleg rövid legyen, hogy jól kötöttnek hasson. Az egész hossz kb. a marmagassággal azonos. A hát tehát rövid és feszes, enyhén lejtős. A hát felső vonala nem egyenes, hanem a mar első erős csigolyájától az egyenes háton és a kissé lekerekített faron keresztül a farktűzésig könnyed, nemes hajlatot mutat.
Magasan tűzött és temperamentumának megfelelően viselt. Három, semmi esetre négynél több csigolyahosszra kurtított. Születéstől csökött farkú kutyáknál legalább egy csigolya kitapintható legyen.
A ferdén állított lapocka és a felkar jól szögellt, lapos erős izmokkal ellátott. A mellső végtagok minden oldalról erős, egyenes támasztéknak hatnak. Meredek, terrierszerű váll, éppúgy mint a szűk állás hibás.
A combok ferdén irányulók, különlegesen erősen izmoltak. A csánk nagyon jól szögellt.
Rövid, kerekded, zárt, ívelt lábujjakkal (macskaláb), fekete karmokkal és rugalmas, kemény talppárnával.
Szálkás, drótszerűen kemény, sűrű, felálló, tehát nem simán fekvő, és nem rövid fedőszőrből és aljszőrből áll. A pofán az érdes tapintatú szakáll és a szemeket könnyedén beárnyékoló tüskés szemöldök tipikus ismertető jegyek. A homlokon és fülön a szőr kisebb, mint a test többi részén. A fej szőrzete kemény. Hibás a selymes, hullámos, göndörödő, lompos szőrzet.
Tiszta fekete, só-bors, fekete-ezüst, fehér.
A só-bors színnél ideális tenyészcél a közepes színárnyalatú, egyenletesen minden testrészre elosztott pigmentáltság, úgynevezett borsozottság, szürke aljszőrrel. Megengedett minden színárnyalat a sötét vasszürkétől az ezüstszürkéig. Minden színárnyalatnál kívánatos a kifejezést aláhúzó sötét maszk, ami egyezik a szőrzet színárnyalatával, nem túl sötét, nem túl világos. Halvány szín, elmosódott vagy hiányzó borsozottság, világos jegyek a szakállon és a végtagokon, a maszk hiánya és fehér jegyek hibát jelentenek, éppúgy mint egyéb színek keveredése, mint rozsdaszín, barna, vörös, sárga, foltozottság, vagy csíkozottság, fekete hátcsík, vagy nyereg.
Fekete-ezüst színnél ideális a határozott rajzolatok, tiszta, jeltelen fekete, minél világosabb ezüst színnel. Nem kívánatos semmiféle fehér folt, tűzdelés a fekete részen, az ezüst szín sárgás-barnás elszíneződése.
A fehér színű pedig tiszta fehér legyen, de jól pigmentált, fekete szájszéllel, szemhéjjal és körmökkel.
Marmagasság:
A schnauzer számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik, lakásban és kertben egyaránt jól tartható, amennyiben biztosítjuk számára a rendszeres testmozgást.
Szőrének mindennapos ápolása nem igényel különleges és hosszan tartó foglalkozást a tulajdonostól, bár a szép dús fejszőr kicsivel több gondot jelent. Naponta egyszer, étkezés után (mivel a szakáll belelóg az ételbe) tisztítsuk le nedves ruhával a pofát, a zsiradékot távolítsuk el és keféljük előre a szőrzetét. Samponnal ne mossuk le, mert kiszárad és letörik a fejszőr. Inkább paraffinolajjal kenjük át és keféljük át, ez maximum egy perc. Így meggyőződhetünk arról, hogy séta közben – főképp nyáron – a veszedelmes toklász nem került-e a lábujjak közé, vagy – télen – nem ragadt-e hó vagy jég (sós lé!) a talppárnák közé. Esős időben várjuk meg, amíg a kutya megszárad a sétálás után és keféljük ki, így a sár kipereg a szőrből, nem lesz lucskos a szőnyeg.
A schnauzer standard előírja :… a szőrzet szálkás, durva, egyenes drótszőrű a háton, a fejen és a lábon hosszabb, puhább, de nem selymes vagy göndör … ” Ezt a szőrminőséget kell szemelőt tartani a tenyésztésben és a tartásban.
Elterjedt kozmetikai beavatkozás a NYÍRÁS, de ez a módszer megváltoztatja a schnauzer szőrének minőségét. A szakszerű kozmetika a TRIMMELÉS! A szálkás szőrzet a nyírás következtében elpuhul, elveszti drótszőrű keménységét (ezáltal a fajta jellegét), tönkreteszi a szakaszos érést, így a továbbiakban lehetetlenné teszi a későbbi trimmelést. Sokan azért választják mégis ezt a módszert, mert így nem kell kivárni, amíg a szőrzet trimmelherő (beérik), hanem bármikor lenyírhatják a kutyát. Mégsem helyeslem ezt a módszert, mivel a nyírott szőr ugyanúgy hullik, mint a hosszú, és tele lesz vele a lakás, a bútor. A trimmelés amellett, hogy megőrzi a schnauzer szőrének eredeti jellegét, előnyös, mert a trimmelés a vedlést segíti, így egyáltalán nem hullik el a kutyának a szőre. Ez különösen fontos lakásban tartott állatok esetén.
Természetesen előfordulnak olyan egyedek, amelyek szőre nem tökéletes, így hiába is próbálkoznánk a trimmeléssel, csak kínoznánk vele. (Selymes, göndör szőrű schnauzer nem kívánatos a tenyészetben.)
A schnauzert egy évben kb. 2-3 alkalommal kell trimmelni: tavasszal és nyár végén, esetleg még késő ősszel, ha elég vastag az aljszőre, hogy megvédje a hidegtől, vagy lakásban tartjuk. Hogy eléggé érett-e a szőre a trimmeléshez, ezt könnyedén megállapíthatjuk, ha a kutya szőréből a ujjunk közé fogunk egy kisebb tincset (15-20- szál) és ahogy a kutya előre lép, ez a tincs – rántás nélkül – a kezünkben marad.
1. TRIMMELÉS: A kiállítás előtt kb. 6 héttel (attól függően, hogy eddig hányszor volt már trimmelve, milyen gyorsan nőtt össze eddig a szőr), a teljes szőrben levő kutyát tépjük le életlen trimmelőkéssel. Alaposan szedjük ki az érett fedőszőröket. Majd a kiállítás előtti hétig (5-ször), hetente egyszer nem hegyes acél fűrészlappal gereblyézzük ki a puha aljszőrt. Vigyázzunk! Nem teljesen, csak annyit, amennyi kívánatos, hogy szálkás, szúrós legyen a hát tapintása.
2. NYÍRÁS: A kiállítás előtt 2-3 héttel (a rajzon jelzett részeken) újra szedjük ki a szőrt trimmelőkéssel, vagy ritkító ollóval egyenletesre, ezzel kihangsúlyozva a kutya izomzatát. Ügyeljünk, hogy ne váljék el élesen a trimmeléstől, gondosan készítsük az átmenetet a szőr hosszúságától függően.
3. NYÍRÁS: A kiállítás előtt kb. egy héttel nyírjuk egészen rövidre a fejtetőt a dús szemöldök vonaláig, a füleket kívül belül, a nyakat a szegycsonttó felfelé, hogy jól látszódjék a feszes nyakbőr. A farok alatti részt a forgókig nyírjuk egészen rövidre, természetesen itt is ügyelve az átmenetekre, a hosszabb és rövidebb szőrök találkozásánál.
Különösen vigyázzunk a pofa nyírásakor, elméletileg az arcon található 5 szemölcs között kell képzeletbeli vonalat alkotva meghagyni a dús pofaszakállt, de ez függhet kutyánk fejformájától. Figyeljünk arra, hogy akár nyitott, akár csukott a kutyánk szája, egyaránt téglalap alakot mutasson, hogy amikor liheg, a szájzug felett levő szőrök nehogy oldalra kiálljanak vagy becsukott szájnál a rágóizom erősen kiugorjon.
4. OLLÓZÁS: A kiállítás előtt egy héttel éles fodrászollóval igazítsuk meg, szedjük át a lábakon az esetleges kiálló szőröket, a mancsokat nyírjuk körbe, hogy kerek, zárt legyen, a pofaszőrök közül tépjük ki vagy vágjuk le a kiálló részeket. A orrháton vagy a szem előtt levő hosszú szőröket csípjük le. A mellkas szőrt szedjük egyenletesre a fülek széleit nyírjuk körül ollóval. A combok belső részén és a hason vágjuk a szőrt rövidre.
Kiállítás előtt legalább 3-4 nappal fürdessük meg a kutyánkat és száradás után alaposan keféljük ki, majd az esetleges hosszabb kiálló szőröket az egész testen tépkedjük vagy csipkedjük le. Később már ne fürdessük a kutyát, mert a fürdetés puhává teszi a szőrzetet.